2016. július 29., péntek

Cukkinis-aszalt paradicsomos túrópite

Hozzávalók:
20 dkg reszelt cukkini
25 dkg túró
3 tojás
5 dkg zabliszt
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
7-8 db aszalt paradicsom
1-2 ek. a paradicsom olajából
10 dkg apróra vágott sajt
só, bors

A túrót, a tojásokat, és a liszteket összekeverjük, sóval és borssal ízesítjük a masszát. Az aszalt paradicsomot apróra vágjuk, a cukkinivel és a sajttal együtt hozzáadjuk a túrós keverékhez. Én nem használtam más fűszert, mert az aszalt paradicsom olajában többféle fűszer is található, és ez kellően megízesítette a tésztát. Kivajazunk egy 29 cm átmérőjű piteformát, és 180-200 fokos sütőben kb. 40 percig sütjük. (Először 200 fokon sütöttem, aztán amikor elkezdett pirulni a teteje, csökkentettem 180 fokra.) 


2016. július 26., kedd

Kókuszos csokis fagylalt

Nem is tudnám elképzelni a nyarat házi készítésű fagyi nélkül, ilyenkor a fagylaltgép tartálya állandó készenlétben áll a fagyasztóban. :)
Ennek a fagyinak az elkészítéséhez a kifőztük oldalon olvasott recept adta az ihletet, de aztán menet közben itt-ott variáltam rajta, és végül ez a nyalánkság került ki a fagyigépből.:) 

Hozzávalók:
1 konzerv kókusztej
10 dkg fehér csokoládé
3 dkg porcukor
1 pohár tejföl
5 dkg étcsokoládé
1-2 ek. tejszín

A fehércsokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzákeverjük a kókusztejet és a tejfölt, porcukorral édesítjük, majd kihűtjük. A fagylaltalapot fagyigépbe tesszük és kifagyasztjuk. 
Közben az étcsokit vízgőz felett felolvasztjuk, kevés tejszínnel lazítjuk. A kész fagylaltot egy dobozba kanalazzuk, a tetejére csurgatjuk a tejszínes csokit, és a kanállal márványosra keverjük, majd fogyasztásig a fagyasztóba tesszük. 


2016. július 23., szombat

Cukkinis-csokoládés muffin

Nagyon szeretem belecsempészni a cukkinit különböző süteményekbe, szerintem ez is egy olyan zöldség, amely a levestől kezdve a főételeken át az édességekig számtalan módon variálható. Éppen ezért vagyok megdöbbenve, ha valakitől azt hallom, hogy ő a cukkinit csak rántva készíti...
Úgyhogy mindenkit arra buzdítok: bátran próbálja ki ezt a csokis-mandulás cukkinis muffint!

Hozzávalók:
20 dkg cukkini
10 dkg barna cukor
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 nagy tojás
csipet só
15 dkg liszt
1 púpozott teáskanál sütőpor
1 marék mandula
5 dkg durvára vágott étcsokoládé
1 dl olaj

Nagy lyukú reszelőn lereszeljük a cukkinit. Összekeverjük a cukrot, a kakaóport, a sót, a lisztet, a sütőport, az aprított mandulát és a csokoládét. Hozzáadjuk a tojásokat és az olajat. Beleforgatjuk a cukkinit. Papírral béleljük a muffinsütő tepsit, és belekanalazzuk a tésztát. 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt sül készre.

2016. július 19., kedd

Becsináltleves

Hozzávalók:
egy egész csirke csontos részei
2 db sárgarépa
2 db petrezselyem
1 vöröshagyma
20 dkg zöldborsó
A galuskához:
1 tojás
búzadara

A csirke csontos részeit feldaraboljuk, a répát és a petrezselymet megtisztítjuk és apróra vágjuk. Kevés olajon megpirítjuk a vöröshagymát, beletesszük a csirkehúst, a zöldségeket, sóval és borssal ízesítjük. Felöntjük vízzel, majd puhára főzzük. 
Közben a tojást annyi búzadarával kikeverjük, hogy szaggatható, galuska sűrűségű masszát kapjunk. A levesbe szaggatjuk és megfőzzük, végül petrezselyemzöldet teszünk a levesbe és tálaljuk. 


2016. július 14., csütörtök

Oreo fagylalt

Csodás oreos fagylaltot készítettem, hála Katucinak és az ő receptjének. A diétát rögtön el is lehet felejteni, mert fél kiló zsíros krémsajttal, tejszínnel, cukorral és keksszel megspékelve, ebből a fagyiból még egy gombóc is láttán is sírva menekülnek az egészséges életmód hívei! :))

Hozzávalók:
500 g mascarpone
200 ml hideg tejszín
100 g porcukor
150 g oreo keksz
1 tk. vaníliakivonat

A tejszínt kevés porcukorral kemény habbá verjük. A krémsajtot kikeverjük a maradék porcukorral és a vaníliakivonattal. Óvatosan beleforgatjuk a tejszínt, majd a krémbe szórunk 100 g apróra tört kekszet. A fagyialapot kb. 30 percre fagylaltgépbe tesszük és hagyjuk hogy krémes fagyivá keverje. Ha elkészült, a maradék kekszet is összetörjük, és a fagyival felváltva egy dobozba rétegezzük. Fagyasztóba tesszük, de ügyeljünk arra, hogy tálalás előtt kb. 20-30 perccel vegyük ki a fagyasztóból! 


2016. július 10., vasárnap

Csokis habcsóktorta - Rachel Allen

Nagyon szeretem Rachel Allen süteményeit, a Tv Paprikán futó sorozatában szerencsére lehet is szemezgetni a finomabbnál finomabb édességekből. Ez egy csokis habcsókos tejszínhabos sütemény, Rachel tortaformában sütötte, én viszont az egyszerűség kedvéért egy nagyobb tepsiben, majd félbevágtam és úgy töltöttem meg a tejszínhabbal. Az eredeti recept itt található, a tésztában lévő cukor mennyiségét csökkentettem, mert az én ízlésemnek úgy túl édes lett volna. 



Hozzávalók:
A tésztához:
100 g vaj
250 g cukor
2 tojás
225 g liszt
50 g kakaópor
3/4 tk. sütőpor
1/4 tk. szódabikarbóna
csipetnyi só
225 ml író
A tetejére:
3 tojásfehérje
150 g cukor

275 ml tejszín

A tészta elkészítése:
Habosra keverjük a vajat és a cukrot, hozzáadjuk a tojásokat. A száraz hozzávalókat tálba szitáljuk, beleforgatjuk a cukros vajkrémbe, majd az írót is hozzákeverjük.
Vajazott, lisztezett tortaformákba (2 db) öntjük a tésztát, és ennek a tetejére egyenletesen rákenjük a habcsókalapot. 165 fokra előmelegített sütőben 1 órát sütjük.

Habcsók elkészítése:
A tojásfehérjékhez először csak a cukor felét adjuk hozzá, és kemény habbá verjük, majd jöhet bele a cukor másik része, és habosra keverjük.

A torta összeállítása:
A kihűlt tortalapot tálra tesszük, tejszínhabot keményre verjük és megkenjük vele az alsó lapot. Rátesszük a másik tortalapot majd hűtőbe tesszük. Tálalás előtt akár meghinthetjük porcukorral is.

2016. július 6., szerda

Ribizlis sütemény

A "Mimi francia konyhája" című műsorban láttam a Tv Paprikán ezt a süteményt, a pihe-puha mandulaízű kevert tésztában, két rétegben bújnak meg a fanyar ribizliszemek. 

Hozzávalók:
3 tojás
400 g cukor
180 g vaj
240 g liszt
1 tk. só
1 tk. vaníliakivonat
1 tk. mandulakivonat
350 g ribizli

A puha vajat simára keverjük a cukorral, hozzáadjuk tojásokat, a sót, a vaníliakivonatot és a mandulakivonatot. Beleforgatjuk a lisztet, majd harmadát egy gyümölcskenyér formába simítjuk, rászórjuk a ribizli felét és befedjük a tészta egyharmad részével. (Azért nem forgatjuk bele a tésztába, hogy ne törjük össze.) Jöhet a ribizli másik fele, majd az utolsó tésztaréteget is rákanalazzuk. 180 fokos sütőben kb. 40-50 percig sütjük, végezzünk tűpróbát. Ha túlzottan pirulna, fedjük le egy papírral.