2016. január 28., csütörtök

Lekváros bukta

Egy kiadós leves után nem is kell más, mint egy finom kelt tészta, jelen esetben lekváros bukta. Andi receptje, de nem tortaformában sült, hanem hagyományos bukták készültek belőle.


Hozzávalók: 
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
3 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál só
3 dl langyos tej
5 dkg olvasztott vaj (a bukták oldalának megkenéséhez)

A töltelékhez:
ízlés szerinti lekvár

A kenéshez:
1 db tojássárgája


Az élesztőt a langyos tej kb. egyharmad részével, csipet cukorral felfuttatjuk, és a tészta többi hozzávalóval összegyúrjuk és duplájára kelesztjük. Ha van kenyérsütő gépünk, akkor beletesszük az összetevőket a gép tartályába a felfuttatott élesztővel együtt és dagasztás-kelesztés programon elindítjuk a gépet. 
Amikor megkelt, lisztezett lapra borítjuk a tésztát és kisodorjuk. Téglalap alakú darabokra vágjuk és mindegyik közepébe teszünk egy diónyi nagyságú lekvárt. Feltekerjük, a két végét lezárjuk, hogy véletlenül se tudjon kifolyni a lekvár. Egy tepsit kivajazunk, és egymás mellé beletesszük a buktákat úgy, hogy az oldalukat szintén megkenjük olvasztott vajjal. Ez azért szükséges, mert így sülés után könnyen szétválnak a buktácskák. Ezután a tojás sárgájával lekenjük és előmelegített sütőben, 180 C-on, kb 35 perc alatt, pirosra sütjük. 

sorakozó :)

szilvalekvárral töltve

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták. Jó ötlet a hóhullás is. Játék van nálam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon ötletes játék! Ha belefér az időmbe, jelentkezem valamivel.

      Törlés