2014. június 28., szombat

Meggyes-levendulás ordatorta

Könnyed, üde torta, az alján krémes orda, a tetején pedig karamelles-meggyes-levendulás zselés réteg található. Ha nem kapunk ordát, helyette használhatunk túrót is. A receptet Ottisnál találtam, ő meggy helyett cseresznyét tett bele.

Hozzávalók:
50 dkg orda
vaníliakivonat
2 evőkanál liszt
5 evőkanál búzadara
10 dkg cukor
3 tojás
2 dl sűrített tej
8 dkg olvasztott vaj
A tetejére: 
50 dkg meggy
cukor ízlés szerint
3 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanálnyi friss morzsolt levendula

A meggyet megmossuk és kimagozzuk.  A cukrot karamellizáljuk, hozzáadjuk a meggyet, összefőzzük, beleszórjuk a a keményítőt és kis lángon, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük, végül beleszórjuk a morzsolt levendulát, majd félrerakjuk hűlni. Egy tortaformát kivajazunk. Az ordát villával összetörjük, összekeverjük a vaníliakivonattal és a cukorral, hozzákavarjuk a tojásokat, a sűrített tejet, a puha vajat, majd végül a lisztet és a búzadarát. A sütőformába öntjük és előmelegített 180 fokos sütőben 30 percig sütjük, majd kivesszük és rásimítjuk az gyümölcsös keveréket. Ezután 10 percre visszatoljuk a sütőbe. Szeletelés előtt hagyjuk teljesen kihűlni, mert csak akkor lehet szépen szeletelni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése