2013. október 8., kedd

Mogyorós csokoládétorta

Tömény csokibomba, de legalább azzal vigasztalódhatunk, hogy egészségesebb mint egy hagyományos csokitorta.:) Pocak Pannánál  találtam.
Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):  
10 dkg 70%-os étcsokoládé
10 dkg törökmogyoró
10 dkg méz
4 tojás
10 dkg mandulavaj
csipet só

A "paleos csokimázhoz":
5 dkg kakaó
5 dkg kókusz olaj
4 dkg méz

A mogyorót 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük kb. 10 percre, majd egy durvább konyharuhába öntjük és ledörzsöljük róla a héját. Aprítógépben összeaprítjuk.
A mandulát beletesszük az aprítóba, és addig aprítjuk, amíg kenhető állagú nem lesz (kb. 10 perc).
A csokoládét megolvasztjuk, a tojások sárgáját habosra keverjük a mézzel, hozzáadjuk a csokoládét, a mandulavajat és az aprított mogyorót. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a csokis masszába keverjük. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 175 fokon kb. 30 percig sütjük. Ha kihűlt, bevonjuk a csokimázzal.
A "paleo csokimázhoz" összekeverjük a hozzávalókat, majd a torta tetejére kenjük és szépen elsimítjuk rajta.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése