2013. február 4., hétfő

Gesztenyével töltött ravioli meggymártással

Az "Édes kísértés" című műsorban láttam a Viasat 3-on az alábbi receptet. Nagyon megtetszett ez az édes ravioli, gesztenyeimádóknak feltétlenül ajánlom!

Hozzávalók:
A tésztához:
1 teáskanál búzadara
1 evőkanál kakaópor
3 tojás
16 dkg liszt
A töltelékhez:
fél csomag gesztenyemassza (kb. 12-13 dkg)
kevés rum
Az öntethez:
1 evőkanál keményítő
15 szem szegfűszeg
20 dkg meggybefőtt
1 teáskanál fahéj
4 dkg cukor
1 narancs


A lisztből, a búzadarából, a kakaóporból és 2 tojásból, kis víz hozzáadásával tésztát gyúrunk. 1-2 órát hűtőszekrényben pihentetjük. Tésztanyújtóval 1 – 1,5 mm vastagságú lapokat nyújtunk belőle. A gesztenyemasszát kevés rummal lazítjuk, majd golyókat formálunk belőle. A tésztalapokat megkenjük a harmadik tojással, majd egymástól 6-7 cm-re helyezzük a kb. 2 cm átmérőjű gesztenye töltelékeket. A töltelékre ráhajtjuk a maradék tésztát, majd késsel vagy ravioliszaggatóval felvágjuk 6-7 cm-es darabokra. Széleit összenyomkodjuk, majd lobogós, sós vízben 2-3 perc alatt kifőzzük.

A meggymártáshoz a meggybefőttet a levével és a cukorral összefőzzük. Egy negyed narancsba belenyomkodjuk a szegfűszegeket, majd a meggyhez adjuk. Ízesítjük még fahéjjal. A keményítőt kikeverjük fél dl hideg vízzel, és apránként besűrítjük vele a meggymártást. Tálalás előtt eltávolítjuk belőle a narancsot.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a gesztenyés mindenfélét,de ilyen formában még nem találkoztam vele. Csuda finom lehet, így a meggymártással:)

    VálaszTörlés